utópia

Bármi lesz is, fel ne add,
Ha kell, a szíved is odaadd.
Tipornak, gyaláznak vagy ütnek?
Gondolj arra hogy talán még jobb idők is jönnek.

Lesz házad, kerted, talán még jönnek még szerelmek,
Talán lesz ki minden szavad lesi,
Barát ki a hátad mögött nem játssz ki.
Lesznek még töltött kacsák, jó borok,
Talán jönnek még jobb korok.

Álmodozz és remélj, hisz ez tart életben,
Álmodj alva, és álmodj ébren.
Álmodj pénzről, hatalomról,
Jó állásról és nagy lakomákról.
Álmodj, de soha fel ne ébredj,
Mert a valóság nem való tenéked!

Vásárfia

Kató néne az utcát söpöri,
De nem a söprűt, az utat figyeli.

Jaj mikor jön, rég kiment a szőlőbe,
Szőlőnek is legtávolibb végibe.
Pirkadatkor már nem vót az ágyába,
Ménkő üssön szőlejébe, borába.

Mán a tehén megjött a csordábúl,
A veres nap is lefele bukdácsúl.
Fejni kék, és ellátni a jószágot,
Az uram meg most járja az országot.

Göncöl szekér is fen vót mán az égen,
Imre bátyó baktat haza, sötétben.
A kisajtó szépen, halkan nyikordult,
Amikor az Imre bátyó béfordult.

Nagyot csavart, szép magyaros bajuszán,
Nagyot szólott „ hé anyuk, gyere mán”.
Kató néne erre aztán föl is kelt,
Gyorsan lámpást gyújtott, aztán kikémlelt.

Látta hogy az ura várja a gangon,
Ajtót nyitott, s így szol vékony hangon:
Maga a szőlőt kapálta idáig?
Vagy tán az óbort vedelte tíz óráig?

Nem vótam én sem szőlőbe, se másutt,
Csak a Biharkeresztesi vásárutt!
Nem jöttem én üres kézzel el onnan,
Vásárfiát itt hozom a zsákomban.

Imre bátyó elővette iszákját,
Iszákjából egy picike ládikát.
Kató néne arca erre felderült,
A turpisság mostanra kiderült.

Lakos csizma is került az iszákból,
Kap még szép mézeskalácsot az urától.
Kató néne elfelejti bosszúját,
Sietve melegíti urának a vacsorát.

Estebédjét Imre bátyó megette,
Majd pipáját a szájába bétette.
Miután a tajtékpipát elszívta,
Lefeküdtek pihe-puha ágyukba.

A két világ

mint már előző írásomban már említettem játszom
a klánháború nevű internetes játékban.
a játékban van egy klánom melynek én vagyok a
királya, én parancsolok kb. 30 embernek,
akik szót fogadnak nekem tisztelnek, és
teljesítik minden parancsom.
a 30 ember akit irányítok külömböző korú
(14-50 év közöttiek) külömböző foglakozásuak.
(beosztottak, közép és felső vezetők) ha
tudnák ki vagyok, hol élek, valószinüleg
többé nem hallgatnának rám, nem fogadnák
meg parancsom/tanácsom, és nemhogy felnéznének
rám, inkább lenéznének vagy sajnálnának
(ami rosszabb)ma egy "alatvalómnak"
titoktartást kérve, elmondtam ki vagyok,
mi vagyok, hol élek.
ő egy 30-35 éves nő. először az a reakció
jött amit vártam. (döbbenet, zavartság,
értetlenség.) aztán döbbenetemre egy kevés
idő múltán jött az elfogadás.
elfogadott engem olyannak amilyen vagyok,
és továbbra is klán vezetőjének tart, és
elfogadja parancsaim. nem ezt a reakciót
vártam, de nagyon jólesett.
mi régebben is leveleztünk de csak a
felszínes dolgokról, és a klánról.
ma reggel elmesélt nekem olyan dolgokat
amit a környezete se ismer, bizalmába
avatott, barátjának tart, és igényt tart
tanácsaimra.
ez nekem egy nagyon felemelő érzés volt.
más. sajnos van az intézetünkben egy
nagyon beteg ember. próbálok segíteni
neki, de elég nehéz eset. valahogy elakadtam
nem tudom hogyan segíthetnék neki azon
kívül hogy felvidítom.
mára ennyi. ma egy kicsit vidámabb verset
osztok meg veletek.
szép napot.


Száz szó

Káros szenvedélyek láncai közt vergődöm,
Az utolsó cigaretta, legutolsó pohár söröm s öröm,
De az utolsóból mindig utolsó előtti marad,

Attila hát végre szedd már össze magad!
A Whiskyt és a Hubertust jobb, ha elfeleded,
Szivart és cigarettát többé szádba ne vedd!

Így bíztattak ismerősök és ismeretlenek,
Jóbarátok, rokonok és ellenfelek.
De mit ér az élet egy jó szivar nélkül?
De mit ér a szivar egy jó kávé nélkül?
De mit ér a kávé ha nincs benne rum,

Sajnos tíz üveg söröm elfogyott,
A száz szavam és a hét rímem elkopott,
Ezennel vége a versemnek,
Valaki vessen ágyat a részegnek.

írás

arra gondoltam, minden naplóbejegyzés után beteszem
valamelyik novellám vagy versem.
nekem az írásaim régiek, és a régi sötét
perspektívám visszatükröződése, ezért
azok elég szomorkásak.

Novella I. Az álom

Egy történetet mesélek el nektek egy emberről,
aki nem én voltam,
Sőt nem is ismertem mégis részese voltam
életének egy - két percének.
Hihetetlen ugye? Az egész az álmomban
történt, egy férfiról szól.
Álmomban láttam, amit ő lát, hallottam,
amit ő hall, éreztem, amit ő érzett,
És azt gondoltam, amit ő gondol. Mindez
hol történt, nem tudom, de ismerős
volt a hely.Sétált az utcán, Kora reggel,
csípős hideg idő volt,
az utat dér lepte be. Az utcában minden
házat minden bokrot ismert, bár nagyon
rég járt itt utoljára. A szívében bánat
és mély gyász. Nemrég halhatott meg
Valakije, aki hozzá nagyon közel állt.
Volt ott egy bolt is, csavarokat és
műanyag vackokat Árultak, de most
zárva volt. Pár méterrel arrébb egy
fekete márványtábla,
egy grófnak állították. Az utca
túloldalán lapos, nagy kiterjedésű
házak, üzletek
Álltak. Nagy a csönd, nincsenek autók,
járókelők is alig. Hogy megváltozott
itt minden?! -Motyogta csak úgy magának.
Elhaladt egy üzlet előtt, Elért egy
Villamosmegállóhoz, mellette drótkerítéssel
körbevett kert és szerény ház.
Ott élt az kit most gyászol. nem megy be,
megáll a villamos megállóban és a
házat nézi. Szomorúan a régi időkre
emlékszik vissza. Majdnem elsírja magát,
de nagy levegőt vesz, megpróbálja
összeszedni magát. Öngyilkosságról
gondolkodik
Végül elveti. Jön a villamos, felszáll
leül az ablak mellé. Visszanéz a házra,
ahol
régebben oly sokszor járt, ahol boldog volt.
A villamos elindul, és ahogy szem elől
veszti a házat, úgy érzi lelkének egy
darabja is ottmaradt, és hogy az életének ez
a része multá vált.

újra a régi kerékvágásban

vége a kalandnak, és az izgalmas napoknak. nagyon rossz vissza szokni a szürke hétköznapokba.
újra ugyanazok az unalmas napok egymás után. egész nap a gép előtt ülök, (hazavágja a szememet)
mert hát mi mást csinálhatnék. nincs feladat, nincs taps, nincs semmi csak a szürkeség.
úgy csinálnék valamit, valami hasznosat, valami olyat amivel, érezném fontos vagyok és fontos a munka amit csinálok, és megbíznak bennem, hogy hogyan végzem el a feladatot.
de itt csak olyan munkák vannak amihez nem kell kreativitás, nem kell gondolkodni, csak monoton módon dolgozni. (kapálni, fát csiszolni, papírral bíbelődni stb.) ráadásul az embert árgus szemmel figyeli a munkavezető. na ezért nem dolgozom. hajnalban valami tűzriadó gyakorlás volt, mindenki rohangált mint a pók a falon, ki kellet menni az udvarra.a nővérek miközben írom a blogot próbálnak takarítani körülöttem. most meg jön valami szemle, aztán mindennek ragyognia kell.
mostanában a klánháborúval játszom a neten, de már az is unalmas.
szóval csak nézem a monitort egész nap. olvasgatom a Révész család blogját. (aranyosak)
ennyi. kifogytam a mondanivalóból mára. majd legközelebb. kedves olvasóimnak, kellemes és szép napot kívánok, és remélem nem hangolódnak le tőlem.

a vajdasági út

most jöttem meg a vajdaságból, ahol fellépésünkel, gyüjtést rendeztünk. (bocs de nem tudom kinek) nagyon fárasztó volt az út és ez a négy nap, de megérte a fáradságot, valahogy ez a négy nap megváltoztatta a világszemléletemet és nagyon sokat tanultam ebből a négy napból.
indulás előtti este Bartokos Tamás (a társulat vezetője) szólt nekem hogy nem sikerült elintézni egy kolléga útlevelét, ezért ha elválalom mégse azt játszom amire felkészültem, hanem gyorsan meg kellene tanulnom egy új szerepet, mert mást játszok a darabban.
ennek tulságosan nem örültem, volt rá négy órám hogy megtanuljam.
miután megérkeztünk (nagyon kedvesen fogadtak) az első fellépésen látszott a bizonytalanságom, és hogy nem vagyok ura a helyzetnek. aztán előadásról előadásra egyre jobban ment, az utolsó meg már szuperül és gördülékenyen. házigazdáink Bácskossutfalván nagyon kedvesek aranyosak voltak, a két Zoli
(igazából csak az egyik volt zoli de mi mindkettőt lezoliztuk) az ételek nagyon finomak voltak, bár az én gyomromnak kicsit zsírosak.
ami nálam leverte a biztosítékot az a helyi sajtos kifli. valami fantasztikus, főleg frissen teával.
nálunk csak felfújt sok E betűs nyúlos ízetlen kiflit lehet kapni.
de az ő kiflijük az olyan mint nálunk anno a 60-as 70 -es években.
az utolsó nap elvittek egy közeli fogyatékos otthonhoz, ahol súlyos és középsúlyos EMBEREKet
látnak el. végigjártuk az ősszes épületet. valami leírhatatlan. elszégyeltem magam hogy én panaszkodok a mi otthonunkra, és hogy magamnak gyüjtetek pénzt az emberekel ezen az oldalon. keresek valami szeretet szolgálatos számlaszámot és azt írom be.
ez a négy nap hitben nagyon megerősített. mennyivel könnyeb a hitem gyakorlása, ha hasonló hitű emberek vesznek körül. itt zsirán sokkal nehezebb. volt egy kellemes élményem.
fellépés előtt leültem a füldre a fal mellet mert fájt a hátam. az összes fiatal lány, a mieink is meg a helyiek is leültek körém. eszembejutott hogy esetleg így imádkozhatnánk a darab sikeréért meg hogy a közönséget is érintse meg a darb lelkileg. mindanyian egyenként imádkoztunk,
és utána tényleg fantasztikusan sikerült minden.
utólsó fellépésünk szabadkán volt, a helyi tévé felvette a darabunkat és majd néhányszor levetítik. volt néhány tévé és rádió. (utálok riportot adni!)
este tíz körül indultunk haza szabadkáról. szívünk tele élményel, lelkesedéssel, és egy csöpp bánattal. reggel hétre értem haza. nagyon fárasztó volt ez a négy nap, de végigcsinálnám mégegyszer.
házigazdáink képeket készítettek, melyek megtekinthetők: http://www.baptista.hu/bacskosuthfalva/
gyüjtést rendezünk a vajdasági fogyatékos otthonnak!
kérem aki tud ruhákat, ágynemüt, takarítószereket, ágyat, matracot stb. felajánlani az keresse meg Bartokos Tamást. 0620 770 57 63 köszönöm.