én. kamasz kor.

még talán hetedikben ki kellet találnunk hogy mi legyen a foglalkozásunk. én mivel kedvenc unoka testvérem könyvkötő volt én is azt választottam, bár halvány fogalmam se volt a szakmáról. ősszel beiratkoztam és megkezdtem a tanulmányaimat. osztály társaim nagyon rendesek voltak nem úgy mint az általánosban.
én akkoriban nagyon kis növésű voltam. akkora voltam mint egy ötödikes. és ők fölkaroltak engem.
jött a második reménytelen szerelem szamosi anna képében. piszkosul belehabarodtam. egyszer randiztunk, de az is kész kabaré volt.
az osztályzataim nagyon gyengék voltak sorba vittem haza a karókat, amiket meg se mertem mutatni anyámnak. nagyon stresszeltem. január fele kiderült hogy én menthetetlenül meg fogok bukni.
akkoriban kezdtem el szedni a növekedési hormont és anyám rávette az orvosomat hogy irjon az iskolának egy igazolást hogy ezt az évet nem fejezhetem be, a gyógykezelésem miatt. így megúsztam a bukást.
az utolsó nagy vakáción albertirsán a nagymamánál és a nagybátyámnál még felhötlenül.
aztán szeptemberben ujra beiratkoztam. sajnos az újj osztájtársaim nem voltak olyan rendesek mint az elöző évben, sőtt, elég szemetek voltak. megbuktam az év végén.
bukás után anyám kijelentette hogy nem ülhetek othon tétlenül, vagy tanuljak vagy dolgozzak.
a szomszédom villanyszerelő volt, ő mondta hogy dolgozhatnék a válalatánál. így kerültem a villanyszerelők mellé segédnek havi kétezer forintért (apám kétszerannyi gyermektartást fizetett értem.).