2008. szeptember 29., hétfő

Vásárfia

Kató néne az utcát söpöri,
De nem a söprűt, az utat figyeli.

Jaj mikor jön, rég kiment a szőlőbe,
Szőlőnek is legtávolibb végibe.
Pirkadatkor már nem vót az ágyába,
Ménkő üssön szőlejébe, borába.

Mán a tehén megjött a csordábúl,
A veres nap is lefele bukdácsúl.
Fejni kék, és ellátni a jószágot,
Az uram meg most járja az országot.

Göncöl szekér is fen vót mán az égen,
Imre bátyó baktat haza, sötétben.
A kisajtó szépen, halkan nyikordult,
Amikor az Imre bátyó béfordult.

Nagyot csavart, szép magyaros bajuszán,
Nagyot szólott „ hé anyuk, gyere mán”.
Kató néne erre aztán föl is kelt,
Gyorsan lámpást gyújtott, aztán kikémlelt.

Látta hogy az ura várja a gangon,
Ajtót nyitott, s így szol vékony hangon:
Maga a szőlőt kapálta idáig?
Vagy tán az óbort vedelte tíz óráig?

Nem vótam én sem szőlőbe, se másutt,
Csak a Biharkeresztesi vásárutt!
Nem jöttem én üres kézzel el onnan,
Vásárfiát itt hozom a zsákomban.

Imre bátyó elővette iszákját,
Iszákjából egy picike ládikát.
Kató néne arca erre felderült,
A turpisság mostanra kiderült.

Lakos csizma is került az iszákból,
Kap még szép mézeskalácsot az urától.
Kató néne elfelejti bosszúját,
Sietve melegíti urának a vacsorát.

Estebédjét Imre bátyó megette,
Majd pipáját a szájába bétette.
Miután a tajtékpipát elszívta,
Lefeküdtek pihe-puha ágyukba.

2 megjegyzés:

achilla írta...

ez a legvidámabb versem.

sajnos elég gyengére sikerült

toma írta...

kicsit népies...és olyan naivan népies. De jó! Nekem az jut eszembe, hogy volt egy időszak az életemben, amit vásárokban töltöttem. Nekem hangulatos.

Nem folytatod a lakóhelyed bemutatását?