visszatérő, nem létező emlék.

nyolcvanas évek, művelődési ház Budapest külterületében. van egy csapat, egy mag, akik rendszeresen színi előadásokat tartanak a művházban. a csapat két huszonéves fiúból, három különböző korú lányból, két tizenhat éves fiúból és belőlem áll. én kb tizenhat éves lehetek. nagyon jó bensőséges viszonyban állunk a művház személyzetével. sokan szoktak mellénk verődni, de sokan el is mennek. a két idősebb srác kitalálja hogy mit játszunk, beszerzik a szövegkönyveket, és a megmaradt szerepekre keresünk még gyerekeket.
ez a része könnyen megy. rendszeresen próbálunk, a fegyelmet a két idősebb srác tartatja be. aztán ha kész van, leülünk beszélni a művház vezetőjével, megbeszéljük hogy hányszor játszhatjuk le az adott darabot, megbeszéljük hogy a művháznak hány százalék kell a bevételből. (kiadásokra) itt általában nagy viták szoktak lenni. aztán előadjuk a darabot, legtöbbször nagy sikerrel. a megmaradt bevételből levonjuk a kiadásokat a többit a társulat közös  kaszájába tesszük. rendszeresen eljárunk cukrászdába (a mag)
és a közös pénzből a társulat kedvenc süteményét esszük: rebarbara szelet egy gombóc vanília fagylalttal és az egész leöntve kávéval.
sokszor amikor ezekről álmodom felébredve elhiszem hogy ez a múltam aztán kutatok az emlékezetemben és nem találom ezeket. mégis visszatérő álmaimba oly részletességgel jelennek meg ezek mintha valóság lett volna