Novella III. Túlvilági éplmény.

Nagy csörömpölés és kiáltok. Ez az én hangom?
Iszonyú fájdalmat érzek az egész testemben. Ez az én testem?
Aztán hirtelen elhalkul minden, nem érzek semmit.
Szemem előtt sárga karikák ugráltak, aztán ez is megszűnt.
Mintha lebegnék. Meghaltam?
Távolban mintha piciny fényt látnék, vagy ez csak haldokló agyam utolsó játéka? Képzelem vagy nem megpróbálok arra lebegni.
Mi várhat ott rám? Talán rég meghalt szeretteim vagy a pokol?
A fénykör egyre tágul, ahogy közeledem hozzá.
Érdekes, ahogy gondolatom hatására mozog a…
Mi mozog? lelkem? Testem? Gondolatom?
Soha nem voltam templomba járó ember, de most komolyan elgondolkozom: van isten? Vagy most egy másik dimenzió felé közeledem? Hátra fordulok, hátam mögött a nagy semmi van.
Ekkor halkan, nagyon halkan mintha szirénát hallanék, vagy ezt is csak képzelem? „megyek” tovább a fény felé, mintha állna ott valaki.
Elönt a nyugalom és a béke. Már biztosan tudom hogy ott a helyem a fényben. Ekkor mintha áramütést éreznék, és húz vissza, ahonnan jöttem. Próbálok ellenállni neki, a fénybe akarok menni!!!
Majd még egy áramütés és még egy, nem tehetek semmit, visszahúz.
Az a valaki, aki a fényben állt int egyet a kezével, mintha búcsúzna.
Kinyitom a szemem, arcom előtt egy mentős vigyorog: isten hozta újra az életben!

változás.

amióta megtértem keresem magamban a hibákat hogy azokat kijavítsam.én nagyon káromkodó ember voltam, de tudatosan szép lassan két hónap alatt leszoktam a káromkodásról. nem azt mondom hogy egyáltalán nem káromkodok, mert néha azért csak kicsúszik, de már tizedannyit mint régebben. most nemrég rádöbbentem hogy én egy eléggé cinikus és pesszimista ember vagyok, mindenben csak a negatívumokat látom.
most szép lassan próbálom rászoktatni magam hogy mindent a jobbik oldalról közelítsem meg. először mindenben a szépet a jót próbálom meglátni, de ez nehezebb meló mint a káromkodás. de azért szép lassan változok. ha a környezetem nem is, én már érzékelek változást. szívesen venném ha barátaim ismerőseim rávilágítanának rossz tulajdonságaimra.
mindenkinek szép hétvégét kívánok

"itt van az ősz itt van újra"

Belep mindent a füst. Égetik az avart.
Újra csípős, nyirkos, deres reggelre ébredünk.
A fák elvesztik üde színüket, sárga, piros, és rozsda színű lett a világ.
Újra korán sötétedik. Emberek a falu végén vidáman szüretelnek.
Folyik a must. Az elmúlás szaga leng körbe mindent.
A földben rohadó zöldségek szaga keveredik, a füst savanyú illatával.
Traktorok dolgoznak mindenhol serényen. Na jó menjünk haza.
Szembejönnek velem emberek köszönök nekik, nem hallják. Vagy nem akarják hallani. Sietnek dolgukra. Idős asszonyok, kapujuk előtt beszélgetnek halkan. csókolom!
Megérkezek otthonomhoz, nagy kapu, rajta címer: fogyatékosok otthona. A kastély
Felé veszem az irányt. Az udvaron a bagózó lakók, néhol nővérek ápolók.
Felmegyek a szobámba, bekapcsolom a gépet és írok.

Novella II. Ballada

egy dán kurafi szemet vetett a magyar király
egy igen értékes tulajdonára, ezért fejét vesztette.
Dühös lett erre a dán király, büszke és nagy
seregét Debrecen alatt Felsorakoztatta.
A magyar sereg, mely nem volt se nagy,
se büszke szintén felsorakozott azzal
a biztos tudattal, hogy ők ide veszteni jöttek.
Megindult a dán sereg, a föld is zengett belé,
és a magyarok keserves védekezésbe kezdtek.
Ám ekkor megnyílt az ég a küzdők háta mögött,
és egy hatalmas sereg keletkezett, mely
nem is egy volt, hanem több sereg, és mindegyik
sereg élén ott volt a parancsnoka.
Itt volt a két Hunyadi, apa és fia a híres
Nándorfehérvári győztes sereggel, a fia a
fekete sereggel. Itt vol Rákóczi a kurucaival,
Dózsa a parasztjaival. Itt volt minden nagy Magyar,
és itt volt minden ember ki valaha is a Magyar
hont védte, legyen az bármely nemzetségből való
Bem apótól, Vak Bottyánig seregeik élén.
És mind egyszerre Magyaroooook kiáltással
támadásba kezdtek a Dánok ellen. A Dánok
látták a hatalmas túlerőt, és fegyvereiket
eldobva menekültek, vissza se mertek nézni.
Pillanat alatt az egész sereg eltakarodott.
A hirtelen jött segítség, mint a szappanbuborékok
eltünedeztek Mintha nem is lettek volna.
A király és katonái csak ámultak.
A palotába visszaérve csak kinevették,
és nem hitték, ha elmesélték valakinek
a történetet. Azt hitték, hogy csak részegen
álmodták az egészet. Ezért aki látta, mint mesét
adta tovább fiának, unokájának.
Ám néha a csata színhelyén, ha nagy szél
fúj, hallani lehet a Magyaroook kiáltást.

várom a holnapot

reggel van. csúnya szürke reggel. utálom az ilyen időket. teljesen lehangol.
az egész kastély hideg és barátságtalan ilyenkor. amióta megjöttünk a vajdaságból, nem történt velem semmi említésre méltó. unalmas hétköznapok pörögnek egymás után, már a napokat se számolom, nem is tudom milyen nap van. a napok a hetek egybemosódnak, minden nap ugyanaz, ugyanúgy. várom az estét hogy vége legyen a napnak, aztán beájulás az ágyba. végigzakatolnak az unalmas percek, órák, napok, hetek. várok. várom hogy valami történjen, hogy valami kibillentsen ebből a kóma szerű állapotból. várom hogy végre megint játszhassak,hisz az tart életben. azok az üdítő órák életemben amikor a színpadon lehetek. megyek beleolvadok a ködbe, és "várom a holnapot".

utópia

Bármi lesz is, fel ne add,
Ha kell, a szíved is odaadd.
Tipornak, gyaláznak vagy ütnek?
Gondolj arra hogy talán még jobb idők is jönnek.

Lesz házad, kerted, talán még jönnek még szerelmek,
Talán lesz ki minden szavad lesi,
Barát ki a hátad mögött nem játssz ki.
Lesznek még töltött kacsák, jó borok,
Talán jönnek még jobb korok.

Álmodozz és remélj, hisz ez tart életben,
Álmodj alva, és álmodj ébren.
Álmodj pénzről, hatalomról,
Jó állásról és nagy lakomákról.
Álmodj, de soha fel ne ébredj,
Mert a valóság nem való tenéked!

Vásárfia

Kató néne az utcát söpöri,
De nem a söprűt, az utat figyeli.

Jaj mikor jön, rég kiment a szőlőbe,
Szőlőnek is legtávolibb végibe.
Pirkadatkor már nem vót az ágyába,
Ménkő üssön szőlejébe, borába.

Mán a tehén megjött a csordábúl,
A veres nap is lefele bukdácsúl.
Fejni kék, és ellátni a jószágot,
Az uram meg most járja az országot.

Göncöl szekér is fen vót mán az égen,
Imre bátyó baktat haza, sötétben.
A kisajtó szépen, halkan nyikordult,
Amikor az Imre bátyó béfordult.

Nagyot csavart, szép magyaros bajuszán,
Nagyot szólott „ hé anyuk, gyere mán”.
Kató néne erre aztán föl is kelt,
Gyorsan lámpást gyújtott, aztán kikémlelt.

Látta hogy az ura várja a gangon,
Ajtót nyitott, s így szol vékony hangon:
Maga a szőlőt kapálta idáig?
Vagy tán az óbort vedelte tíz óráig?

Nem vótam én sem szőlőbe, se másutt,
Csak a Biharkeresztesi vásárutt!
Nem jöttem én üres kézzel el onnan,
Vásárfiát itt hozom a zsákomban.

Imre bátyó elővette iszákját,
Iszákjából egy picike ládikát.
Kató néne arca erre felderült,
A turpisság mostanra kiderült.

Lakos csizma is került az iszákból,
Kap még szép mézeskalácsot az urától.
Kató néne elfelejti bosszúját,
Sietve melegíti urának a vacsorát.

Estebédjét Imre bátyó megette,
Majd pipáját a szájába bétette.
Miután a tajtékpipát elszívta,
Lefeküdtek pihe-puha ágyukba.