Novella II. Ballada

egy dán kurafi szemet vetett a magyar király
egy igen értékes tulajdonára, ezért fejét vesztette.
Dühös lett erre a dán király, büszke és nagy
seregét Debrecen alatt Felsorakoztatta.
A magyar sereg, mely nem volt se nagy,
se büszke szintén felsorakozott azzal
a biztos tudattal, hogy ők ide veszteni jöttek.
Megindult a dán sereg, a föld is zengett belé,
és a magyarok keserves védekezésbe kezdtek.
Ám ekkor megnyílt az ég a küzdők háta mögött,
és egy hatalmas sereg keletkezett, mely
nem is egy volt, hanem több sereg, és mindegyik
sereg élén ott volt a parancsnoka.
Itt volt a két Hunyadi, apa és fia a híres
Nándorfehérvári győztes sereggel, a fia a
fekete sereggel. Itt vol Rákóczi a kurucaival,
Dózsa a parasztjaival. Itt volt minden nagy Magyar,
és itt volt minden ember ki valaha is a Magyar
hont védte, legyen az bármely nemzetségből való
Bem apótól, Vak Bottyánig seregeik élén.
És mind egyszerre Magyaroooook kiáltással
támadásba kezdtek a Dánok ellen. A Dánok
látták a hatalmas túlerőt, és fegyvereiket
eldobva menekültek, vissza se mertek nézni.
Pillanat alatt az egész sereg eltakarodott.
A hirtelen jött segítség, mint a szappanbuborékok
eltünedeztek Mintha nem is lettek volna.
A király és katonái csak ámultak.
A palotába visszaérve csak kinevették,
és nem hitték, ha elmesélték valakinek
a történetet. Azt hitték, hogy csak részegen
álmodták az egészet. Ezért aki látta, mint mesét
adta tovább fiának, unokájának.
Ám néha a csata színhelyén, ha nagy szél
fúj, hallani lehet a Magyaroook kiáltást.