Novella III. Túlvilági éplmény.

Nagy csörömpölés és kiáltok. Ez az én hangom?
Iszonyú fájdalmat érzek az egész testemben. Ez az én testem?
Aztán hirtelen elhalkul minden, nem érzek semmit.
Szemem előtt sárga karikák ugráltak, aztán ez is megszűnt.
Mintha lebegnék. Meghaltam?
Távolban mintha piciny fényt látnék, vagy ez csak haldokló agyam utolsó játéka? Képzelem vagy nem megpróbálok arra lebegni.
Mi várhat ott rám? Talán rég meghalt szeretteim vagy a pokol?
A fénykör egyre tágul, ahogy közeledem hozzá.
Érdekes, ahogy gondolatom hatására mozog a…
Mi mozog? lelkem? Testem? Gondolatom?
Soha nem voltam templomba járó ember, de most komolyan elgondolkozom: van isten? Vagy most egy másik dimenzió felé közeledem? Hátra fordulok, hátam mögött a nagy semmi van.
Ekkor halkan, nagyon halkan mintha szirénát hallanék, vagy ezt is csak képzelem? „megyek” tovább a fény felé, mintha állna ott valaki.
Elönt a nyugalom és a béke. Már biztosan tudom hogy ott a helyem a fényben. Ekkor mintha áramütést éreznék, és húz vissza, ahonnan jöttem. Próbálok ellenállni neki, a fénybe akarok menni!!!
Majd még egy áramütés és még egy, nem tehetek semmit, visszahúz.
Az a valaki, aki a fényben állt int egyet a kezével, mintha búcsúzna.
Kinyitom a szemem, arcom előtt egy mentős vigyorog: isten hozta újra az életben!