magány

nemrég elgondolkoztam azon, hogy milyen egy unalmas és visszataszító ember lehetek. soha senki nem hív fel, senki nem kíváncsi rám, senki nem kérdezi, mi van veled Attila. csak akkor hívnak fel, ha akarnak valamit. nem kíváncsi rám senki. ezt a blogot se olvassa senki, nem is tudom minek írom. szóval az ÚRON kívül senki nem kíváncsi rám a "kintiek" közül. meg kell mondjam ez igen rossz érzés hogy senkit nem érdeklek. vajon azért nem érdeklek senkit mert fogyatékos vagyok?


HAHÓ OLVAS ENGEM EGYÁLTALÁN VALAKI???

levél Sándornak

Üdvözöllek Sándor.




bocsáss meg hogy érdektelen levelemmel zavarlak, de úgy érzem el kell mondanom neked amit érzek.

Sándor! szeretem az urat!!!szeretem a fenyítéseit, szeretem és szolgálni akarom mindhalálig.

és ez az érzés ami bennem van majd szétfeszít, érzem az ÚR szeretetét, és jelenlétét a szívemben.

bármit megteszek érte. egymás után jönnek váltakozva a próbák, kisértések, nehézségek, és miután sikerült a próba, a felemerő érzés érzem az és Istenem jelenlétét, a szentlélek erejét ahogy munkálkodik bennem.

tegnep este, sötétben kimentem az udvarra imádkozni. ima közben néztem az eget, felhős volt. miután imádkoztam és rámondtam egy áment, egy szél fujt el egy felhőfoszlányt és láthatóvá vált három csillag.

patakokban folyt a könnyem. lehet hogy ez egy hétköznapi dolog de akkor én ott jelet véltem felfedezni ebben.

úgy éreztem el kell mondanom valakinek. sok-sok tanulnivalóm van még, mert még sok a hibám, kérem az URAT,

továbra is tanítson. tanítson állhatatosságra, alázatra, őszinteségre, és arra hogy ne érdekeljenek a földi hiúságok,

hogy minnél jobban tudjak szolgálni.



volna egy kérdésem hozzád amit már rég megakartam kérdezni:

melyik élvez nagyobb prioritást megmenteni az ember fizikai lényét, (éhségtől veszélytől betegségtől stb.)

vagy megmenteni az ember lelkét, üdvösségét?



köszönöm hogy időt szakítottál buta levelemre.

szeretlek. áldjon meg az ÚR



--------------------------------------------------------------------------------

tanulságos történet

egy történetet mesélek nektek.

Míg egy férfi új autóját szerelte, a kisfia felvett egy követ és vonalakat karcolt az autó oldalára.


Haragjában, a férfi megfogta a gyermek kezét és többször ráütött, nem ismerve fel, hogy a francia kulccsal üti.

A kórházban a gyermek elveszítette az összes ujját a törés miatt. Mikor a gyermek meglátta az apját, szemében fájó tekintettel kérdezte: "Apa mikor fognak visszanőni az ujjaim?"

Az apa felismerve tettének súlyát, szólni sem tudott.

Visszament az autójához és többször belerúgott.

Saját cselekedetétől feldúlva leült az autó elé és a karcolásokat nézte.

A gyermek azt írta:"SZERETLEK APA!"

A tárgyak használatra vannak, az emberek szeretetre! A probléma a mai világban az, hogy az EMBEREK VANNAK HASZNÁLVA ÉS A TÁRGYAK SZERETVE!

Legyünk óvatosak és tartsuk emlékezetünkben ezt a gondolatot:

A tárgyak azért vannak, hogy használjuk, az emberek pedig hogy szeressük őket!

Légy ura érzelmeidnek:

- vigyázz a gondolataidra, szavak lesznek belőlük,

- vigyázz a szavaidra, cselekedetek lesznek belőlük,

- vigyázz a cselekedeteidre, megszokások lesznek belőlük,

- vigyázz a megszokásaidra, szenvedély lesz belőlük,

- vigyázz a szenvedélyedre, rabsággá és végzeteddé válhat!

A harag és a szeretet nem ismernek határt. Válaszd a szeretetet, hogy szép és kedves életed legyen!

Kis lak áll a nagy Duna mentében

amire legjobban vágyom

pár napja negyvenöt éves lettem. szerintem kevés olyan negyvenöt éves ember van akinek ne monda volna valaki hogy "BÜSZKE VAGYOK RÁD" nekem még senki nem mondta, de nagyon vágyom arra hogy valami olyasmit tegyek, aminek hatására valaki büszke lenne rám.
ha a tévében meghallom ezt a két szót, sírok mint egy öt éves. talán azért nem mondta nekem senki hogy büszke rám mert még nem tettem olyat hogy ezt kiérdemeljem?! BÁRMIT megtennék hogy ezt a két szót kiérdemeljem valakitől. ha kell az életemet is feláldozom.

nagycsalád

nagyjából a hatvanas évekig az emberek magyarországon nagycsaládban éltek, aztán a hatvanas években elkezdődött egy függetlenségi hullám, a gyárakban, a téeszekben mindenki "normális" bért kapott, amiből fen tudott tartani magát és szűk családját a nagy család köteléke nélkül.
aztán mostanában hogy egyre nehezebb önnálóan megélni ujra kezd "divatba" jönni a nagycsalád. a nagycsaládnak megvan az előnye és a hátránya is. előnye hogy kevesebből meg lehet élni mint önnálóan. a családtagok öszedolgoznak segítik egymást. kevesebb az otthoni munka mert a nagyszülök főznek, mosnak, vigyáznak a gyerekre ha kell. a nagycsaládban élő emberek sokkal nagyobb biztonságban érezhetik magukat mint az önnálóak. hátrány, hogy nincs nagyon magánélet, a családtagok szeretnek mindenbe beleszólni, nincs akkora szabadságérzet.
szerintem a hátrányokat ki lehet küszöbölni, de pénzigényes.
én hatéves koromig nagycsaládban éltem, boldogan. aztán anyám elvitt, és onnantól egy kis családban éltem, nem anyira boldogan. én megmondom őszintén irigylem a nagycsaládosokat, ahol generációk vannak együtt, igaz vannak surlódások, de azok a nagy közös ebédek, ünnepek, fantasztikus lehet.
Tamásnak van egy ötlete, ami szerintem nagyszerű és működne.
az ötlet az, hogy az idős egyedülálló, magányos öregek mellé adnánk három közép vagy enyhe fogyatékost, és két állami gondozott gyermeket. a néninek jobb, mert nincs egyedül, végre érzi hogy fontos eleme a társadalomnak, és könyebben megél. a fogyatékosnak jobb mert családban él, fontosnak érzi magát mert neki is ki kell venni a részét a gyermek gondozásból. a gyereknek jobb, mert családban él és nem egy nagy "kóterben" élvezheti a család szeretetét, gondoskodását.
az álamnak jobb mert így sokkal olcsóbb, mintha intézményeket kellene fentartania.
nosza tisztelt politikusok fel van adva a lecke, a megvalósítás rajtatok múlik.     

én. kamasz kor.

még talán hetedikben ki kellet találnunk hogy mi legyen a foglalkozásunk. én mivel kedvenc unoka testvérem könyvkötő volt én is azt választottam, bár halvány fogalmam se volt a szakmáról. ősszel beiratkoztam és megkezdtem a tanulmányaimat. osztály társaim nagyon rendesek voltak nem úgy mint az általánosban.
én akkoriban nagyon kis növésű voltam. akkora voltam mint egy ötödikes. és ők fölkaroltak engem.
jött a második reménytelen szerelem szamosi anna képében. piszkosul belehabarodtam. egyszer randiztunk, de az is kész kabaré volt.
az osztályzataim nagyon gyengék voltak sorba vittem haza a karókat, amiket meg se mertem mutatni anyámnak. nagyon stresszeltem. január fele kiderült hogy én menthetetlenül meg fogok bukni.
akkoriban kezdtem el szedni a növekedési hormont és anyám rávette az orvosomat hogy irjon az iskolának egy igazolást hogy ezt az évet nem fejezhetem be, a gyógykezelésem miatt. így megúsztam a bukást.
az utolsó nagy vakáción albertirsán a nagymamánál és a nagybátyámnál még felhötlenül.
aztán szeptemberben ujra beiratkoztam. sajnos az újj osztájtársaim nem voltak olyan rendesek mint az elöző évben, sőtt, elég szemetek voltak. megbuktam az év végén.
bukás után anyám kijelentette hogy nem ülhetek othon tétlenül, vagy tanuljak vagy dolgozzak.
a szomszédom villanyszerelő volt, ő mondta hogy dolgozhatnék a válalatánál. így kerültem a villanyszerelők mellé segédnek havi kétezer forintért (apám kétszerannyi gyermektartást fizetett értem.).

én. gyermekkor 2

szóval beírattak az iskolába, előtte anyám otthon volt a csecsemő öcsémmel, így fel tudott készíteni az iskolára rendesen, bár módszerei néhol durvák voltak, de mikor elkezdtem az első osztályba járni messze többet tudtam a többieknél, mindenből kitűnő voltam kivéve az írásból, ronda volt a kézírásom.
aztán a második évben iskolát kellet váltanom, mert felépült egy iskola, a közelünkben. az új osztály társak már nem voltak olyan nyugisak mint a előző. én akkor rettenetesen félős voltam. féltem mindentől és mindenkitől cs a megszokott környezetben éreztem otthon magam, az iskolában nem. ezt persze észrevették az osztály társaim és rendszeresen szekáltak, bántottak néha vertek is. persze erről a külvilágnak semmit nem mertem elmondani. szégyelltem. tízóraimat mindig elvették, táskámat dobálták dolgaimat összefirkálták, és persze ezekért én mind kaptam otthon. ahogy cseperedett az öcsém és látni lehetett hogy ő a család szeme fénye éreztem hogy csak nyűg vagyok otthon. anyám olyan hideg fajta sohase mutatta ki szeretetét senkinek mostoha apámon kívül még öcsémnek se. a mostoha apám meg nem nagyon foglalkozott velem..
az egyetlen hely ahol tényleg otthon éreztem magam az Albertirsa volt, egész nyarakat ott töltöttem. imádtam nagymamámat és a nagybátyámat. nagynénémet már kevésbé. szerettem volna végleg ott maradnom de nem lehetett. hetedikes koromban voltam szerelmes előszór, egy hatodikos lányba. természetesen esélytelen voltam. volt három osztály társam haverok voltunk mindig velük lógtam. egyszer miután mindenki elment otthonról elővettem egy gyufát és mivel szerettem a tüzet játszottam vele egy gyufa megégette az ujjam bedobtam a szenes vödörbe amibe papír volt az kigyulladt. szerencsére volt annyi eszem hogy vízzel eloltsam.
anyám miután rájött lefektetett hassal az ágyra lefogta a kezemet és rettenetesen elvert szíjjal de annyira hogy tiszta hurkás volt a lábam,a hátam. ahogy jártam ki sorra az osztályokat osztályzataim egyre romlottak.
az egész gyermek éveim stressz volt. félelemben éltem, mi lesz ha kiderül egy egyes, rettegtem ezért hazudtam. a nyolcadik osztályt alig tudtam elvégezni annyira leromlottak a jegyeim. rettenetes volt rettegésben élni, még néha visszatér álmomban

én. gyermek kor 1

úgy gondoltam leírom életem fontosabb állomásait, több részletben.
első rész: kisgyermek kor:

megszülettem 1966-ban Debrecenben egy mérnök Apától és egy paraszt származású munkás anyától. kicsit korán jöttem.
koraszülés. három hónappal később Szentesen laktunk, apám félrelép, anyám kidobja, elválnak.
anyám Albertirsára költözik nagybátyámékhoz, pár hónappal később ismeretlen okok miatt nagymamám is odaköltözik hozzánk. anyám Pesten dolgozik a "gatya gyárban". nagybátyám szigorú felesége és az arany szívű nagymamám nevel. szépen hízok, kicsit duci vagyok.
első emlék: mindenki elment az imaházba, anyám nem tudom hol van. egyedül vagyok a rácsos ágyban. van a falon egy hímzett kép nagyon félek tőle.  nehezen tanultam meg járni lehúzott a nagy fenekem.
három éves koromban egy betegség ver le a lábamról, nagyon beteg vagyok. orvosok nem tudják mi bajom.
a betegség amilyen gyorsan jött el is múlt. nagyon lefogytam, és már nem voltam a régi, nagyon keveset ettem, nagynéném tömött. rettegtem minden étkezéstől.anyám megismeri a mostoha apámat, antiapunak szólítom. nagymamámmal nagyon erős kötödés jött létre. nem volt sok játékom, nagynéném a munka helyéről hipós kupakokat hozott játsszak azzal. rengeteget unatkoztam, utálok unatkozni a mai napig is.
1972 nyara anyám hozzámegy mostoha apámhoz kivesznek egy albérletet Budapest külvárosában, pesterzsébeten a hosszú utcában. engem is magukkal visznek.(az életem sokkal jobb lett volna ha Albertirsán maradhattam volna). nagyon nehéz az elválás szeretett nagymamámtól. ősszel beírattak az iskolába.

Boldog Újj Évet!

BOLDOG ÚJJ ÉVET KÍVÁNOK MINDEN OLVASÓMNAK!

(ha olvas egyáltalán valaki)

visszatérő, nem létező emlék.

nyolcvanas évek, művelődési ház Budapest külterületében. van egy csapat, egy mag, akik rendszeresen színi előadásokat tartanak a művházban. a csapat két huszonéves fiúból, három különböző korú lányból, két tizenhat éves fiúból és belőlem áll. én kb tizenhat éves lehetek. nagyon jó bensőséges viszonyban állunk a művház személyzetével. sokan szoktak mellénk verődni, de sokan el is mennek. a két idősebb srác kitalálja hogy mit játszunk, beszerzik a szövegkönyveket, és a megmaradt szerepekre keresünk még gyerekeket.
ez a része könnyen megy. rendszeresen próbálunk, a fegyelmet a két idősebb srác tartatja be. aztán ha kész van, leülünk beszélni a művház vezetőjével, megbeszéljük hogy hányszor játszhatjuk le az adott darabot, megbeszéljük hogy a művháznak hány százalék kell a bevételből. (kiadásokra) itt általában nagy viták szoktak lenni. aztán előadjuk a darabot, legtöbbször nagy sikerrel. a megmaradt bevételből levonjuk a kiadásokat a többit a társulat közös  kaszájába tesszük. rendszeresen eljárunk cukrászdába (a mag)
és a közös pénzből a társulat kedvenc süteményét esszük: rebarbara szelet egy gombóc vanília fagylalttal és az egész leöntve kávéval.
sokszor amikor ezekről álmodom felébredve elhiszem hogy ez a múltam aztán kutatok az emlékezetemben és nem találom ezeket. mégis visszatérő álmaimba oly részletességgel jelennek meg ezek mintha valóság lett volna

karácsonyi démon

ma este lesz szenteste és én tegnap óta tiszta ideg beteg vagyok. nem tudom mitől van de már évek óta rám tör ez a feszült, ingerült, idegesség minden karácsonykor.


próbálom fékezni magam de majd fölrobbanok. lehet hogy pszihológushoz kellene mennem?

vagy ördög űzőhöz? :) sajnos a szívemnek se tesz jót ez az állapot.

talán az lenne a legjobb ha minden karácsonykor kiköltöznék egy kis erdei házban, és pár napig ott élném a remete életet.

ha valakinek van valami ötlete ezzel kapcsolatban, írjon

Áldott Békés Ünnepeket Kívánok!

karácsony

tíz éves lehettem, reggel apám meghozta a fenyőt, elkezdte faragni, szitkozódott.
anyám a halat pucolta, ő is elég rossz hangulatban volt, utálta a hal pucolást. mi a testvéremmel serényen takarítottunk.mikorra végeztünk a takarítással apám már tartójába helyezte a fenyőt, bevitte és elkezdte díszíteni, öcsémmel.
én a konyhában lábatlankodtam, anyám ezer felé kapkodott és piszok ideges volt. egyszerre főzte az ebédet és sütötte a süteményeket. engem elzavart hogy segítsek a fenyő díszítésben mert csak idegesítettem.
apámék már feltették a fény füzért és már a díszeket pakolták föl meg a szalon cukrot. miután elkészültünk apám feltette a kis szekrény tetejére, hátralépett hogy megcsodálja, abban a pillanatban ráborult a Karácsonyfa, nagyon mérges volt.
nem tudom hogy de estére sikerült apámnak is anyámnak is ünnepi, szeretet teljes ábrázatot ölteniük.
békésen kiosztottuk az ajándékot majd leültünk vacsorázni, együtt az egész család, békésen társalogva.
szép volt. hiányoznak.. 

mentő és szeretet

tegnap este rosszul voltam, annyira fájt, görcsölt a szívem hogy a szememből patakokban folyt a könny.
kihívták a mentőt. mire megérkezett a fájdalom is elmúlt. a mentő autóban újra előjött a szív görcs, de most nem volt olyan erős. szóltam a dokinak aki mellettem ült a mentőben. erre bekapcsolták a szirénát, de a doki nem foglalkozott velem. néha egy-egy kérdést feltett erős tájszólással.
megérkeztünk Sopronban, beültettek egy toló székbe és betoltak a sürgősségibe.
ott vártam egy jó fél órát, aztán egy aranyos doktor nő vizsgált, vért vett EKG röntgen satöbbi.
mikor a mentő elvitt zsiráról Gyuri telefonált a Bartokos Tamásnak, aki otthagyott csapot-papot és rohant hozzám.
hát igen, egy barát bajban mutatkozik meg. elküldtek hogy másnap jöjjek vissza szak rendelésre,
Tamás hazavitt. másnap sokan érdeklődtek hogylétem felől, sokan féltenek.
nagyon megható hogy ennyien aggódnak értem. 

öregedés

újabban az egészségem nincs rendben, tavasszal egy hetet töltöttem kórházban kardiológián, ott valahogy összekalapáltak, de most megint érzem hogy valami nincs rendben.. érzem, "nem húzom már soká "
pedig annyi mindent akartam még tenni, annyi javítani való van még az életemen, a metamorfózis amit az ÚR elkezdett rajtam, nem lesz időm véghezvinni. elfáradtam. de nem is baj. bár nem vagyok méltó arra hogy a menybe kerülhessek, de JÉZUS áldozata, lehetővé teszi nekem (és mindnyájunknak) a bűnbocsánatot, hogy megszabaduljunk a mocsoktól mely lelkünkre rakódott. jobb dolgom lesz nekem ott az ÚR lábánál, és talán találkozhatok elhunyt szeretteimmel.
ha meghalok értem senki könnyet ne ejtsen, inkább vigadjanak, hisz megszabadultam a test nyűgétől, és lelkem a lehető legjobb helyen lessz. :)
 

újra írok

üdv mindenkinek úgy döntöttem újra írok megosztom veletek életemet, és remélem válaszolttok majd kérdéseimre.

televízíó és a gerenda esete.

pár napja elvitték a televíziómat javítani, esténként így a tévéből kiáradó butaság nézése helyett a bibliát olvasgattam. jól éreztem magam, érdekes filingje van az ágyban olvasásnak. abszolút nem hiányzott a tévéműsor. a hegyi beszédet olvastam, előbb elolvastam a szálka / gerenda részt aztán olvastam tovább az adakozásról az imádságról, a binlia példákat hozott fel ki a képmutató ember. rájóttem hogy én is képmutató vagyok, ez az én (egyik) gerendám. most hogy már tudom hogy képmutató vagyok teszek ellene.
aztán azon gondolkoztam hogy ez a bolg is képmutatás a részemről. anyira tudatlan vagyok és annyira szomjazom a biblia tudására. lehet hogy roszul értelmezem a bibliát, de a biblia szerint szeretnék élni.
ez az utolsó bejegyzésem. meg fogom szüntetni a blogot,    

C. H. Spurgeun: Isten ígéreteinek tárháza.

részlet:

Az Úrért való küzdelmünkben, ne várjunk egycsapásra győzelmet.
A gonosz gondolatok és cselekedetek szívósak.
Ezért teljes erőnkkel tovább kell küzdenünk, még akkor is,
ha egyenlőre kevés a látható eredmény.
ne népszerüségre törekedjünk, hanem harcoljunk komolyan
minden bűn ellen. Hitetlenség, iszákosság, tisztátalanság,
elnyomás, világiasság, tévelygés mindezek kiűzendők.
de ezt csak az úr tudja véghezvinni, de apránként cselekszi ezt meg,
hogy álhatatosságra neveljen bennünket.

hát most én is itt tartok, küzdök. nem könnyű.

klánháború (beszélgetés)

achilla ma 07:47-kor
látom falvaid teljesen körbeveszik erererland három faluját. nincs sok esélye :)
achilla ma 07:49-kor
esetleg felajálhatnád neki hogy nem támadod ha információkkal lát el.
Boogy ma 09:02-kor
Már felmerült az a lehetőség bennem, de valószínűleg dezinformálásra kényszerítenék. Egy hátrányos helyzetű játékosról van egyébként szó, aki örül, hogy egyáltalán játszhat. Ezért nem foglaltam még be.
achilla ma 09:41-kor
hogy érted azt hogy "hátrányos helyzetű" ??
Boogy ma 09:42-kor
A köznapi értelmében.
achilla ma 09:43-kor
vagyis fogyatékos??
Boogy ma 09:44-kor
Valami olyasmi.
achilla ma 09:52-kor
én is fogyatékos vagyok mégse várok el megkülömböztetett bánásmódot.ez maradjon köztünk de én a Zsirai fogyatékos otthonban élek
Boogy ma 09:55-kor
Ez természetes reakció. Van, aki mélyebben érint. Nem vagyok mentes a szociális érzékenységtől, de mint a fogyatékosságot szerencsére nem megtapasztaló, nem mindig tudom, mi a megfelelő bánásmód.
achilla ma 10:02-kor
egyszerü úgy beszélj velünk minha "normális" emberek lennénk. nem kell semmi gügyögés, leereszkedés.nem tolerálni kell minket, hanem elfogadni.egyébként ez az otthon ahol élek értelmi fogyatékos othon és már itt élek 14 éve. de amit írtam magamról a bemutatkozóban az nem hazugság tényleg színész (is) vagyok. babtista szeretetszolgálat komédiás integrált színházában játszom.
Boogy ma 10:29-kor
Dehogyis, semmi leereszkedés. De az is képmutatás, ha nem vennénk figyelembe a valós helyzetet, mint amikor a vakokra az mondják, hogy látásában korlátozott. Nem, ő vak, ilyen egyszerűen, ez egy cseppet sem degradáló, régi szó. Ugyanígy vagyok a viselkedésformákkal is, s ha valakit a hátrányosság flusztrál (ezt onnan tudom, hogy megemlíti egy bizonyos kontextusban), akkor ezt ugyanúgy figyelembe veszem, mint ha pl. hiányzik a lába, vagy süket vagy egyebek. Ez puszta technikai dolog.
achilla ma 10:31-kor
a reakciódból látom, nem lepődtél meg nagyon hogy értelmi fogyatékos vagyok
Boogy ma 10:33-kor
De meglepődtem, viszont mivel ez nem látszik a kommunikációdon és a tevékenységeden, így lényegtelen körülmény, annál is inkább, mert összeszedettebb vagy, mint az itt játszók zöme
achilla ma 10:35-kor
egyébként én enyhe értelmi fogyatékos vagyok de ezt rámondhatnánk az ország lakosainak húsz százalékára