Novella IV. A Döntés

Gyilkos lettem, nekem végem! Mindenről a szarházi főnököm tehet, ha nem rúg ki egyetlen kis tévedés miatt... Éva még mindig él a szeretőjével együtt, és én nem vagyok… nem vagyok gyilkos. Olyan szépen élhettünk volna… most mihez kezdjek?
Csöngetnek… biztos a postás az… egy levél csúszik be az ajtó alatt, aztán a léptek távolodnak. Elment! Elmegyek, elmegyek innen Amerikába, vagy mit tudom én hova csak el, de nem tudok semmilyen nyelvet, a pénzemből még repülőre se futná, a francba!!! Ismét csöngetnek. ki az? Nem Marika néni, ma nem kell takarítani! Igen tudom az én hibám természetesen, majd kárpótolom. Csókolom. El kéne tüntetni a hullát, de innen nem tudom feltűnés nélkül kivinni. Fel kéne darabolni, és bele a Dunába! Meg aztán egy mese is kéne, hogy hova lett a feleségem. Előbb utóbb rájönnének a dologra. De, még ha sikerülne is egész életemben, attól rettegnék mikor áll meg egy rendőrkocsi a házam előtt, hogy bevigyen. Nincs kiút a fene egye meg, nincs kiút. Minek kellet ezt a kurva pisztolyt megvennem! Még maradt egy golyó. Na nem, ez nem én vagyok, én nem leszek öngyilkos, inkább leülöm azt a néhány évet. Mennyit lehet kapni kettős gyilkosságért? nyolcat, tízet, tizenötöt. Jó ügyvéddel talán kevesebbet, ha volna pénzem rá… mindegy föladom magam. (tárcsáz) halló rendőrség? Én, én…(leteszi) bassza meg, ez nem megy. Nem fogom életem hátralevő részét börtönben tölteni mindenféle csőcselék társaságában, egy percnyi kihagyás, felindulás miatt! Inkább… inkább legyen vége itt, úgy tisztább (csőre tölt) viszlát világ! (lövés dörren)